Ahsoka - Árnyékharcos
Hivatalosan is átléptük a Disney+-on futó Ahsoka sorozat felét és nehezen hiszem, hogy a majdani évadzáróval sikerülhet a készítőknek megugraniuk azt a szintet, amit az ötödik rész képviselt.
Megmondom őszintén, eddig azért hallgattam a sorozatról (bár már korábban említettem, hogy érkezik és, hogy nagyon várom), mert kicsit lapos volt az eleje. Nehezen bontakozott ki, hogy most mennyire is vehetjük komolyan ezt az egészet, reménykedhetünk-e valami "fanservice" jelenségben vagy a Disney inkább tovább vágja maga alatt a fát?!
Szerencsére pont időben, amikor már minden elkezdett vontatottá válni, Filoni-ék az ötödik résszel ajtóstul rontottak a rajongókra.
Az egy dolog, hogy visszakaptuk Hayden Christensen-t, mint Anakin Skywalker-t. Ez az Obi-Wan Kenobi sorozat óta már kicsit bizsergette a nézők lelkét, de mellé a Klónok háborúja visszatekintéssel olyan minőségben és környezetben térhetett vissza a karakter, hogy olyan nosztalgia faktort borított a rajongókra, amit speciel én igen nehezen tudtam lelkileg a helyén kezelni, szabályosan elérzékenyültem.
Az Ahsoka és Anakin között lezajlott beszélgetések nem voltak kifejezetten mélyek. Az a tény viszont, hogy a gyerekkorom egyik meghatározó hőse/antihőse sok-sok év után nem csak szóbeszéd tárgya, hanem kiveszi a részét a cselekményből és filmes képi világba helyezve, olyan korszakokba repít minket vissza, amikor a legnagyobb gondom az volt, hogy másnap dolgozat van a suliban, eléggé magával tudott ragadni. Akkor még csak a fejemben volt olyan realisztikus az egész Klónok háborúja korszak. Most pedig láttam megelevenedni és egyszerűen nézném még vagy napokon keresztül.
Persze nem szabad elfelejteni, hogy ez mind egy kiragadott elem. Az Ahsoka ezzel a nekifutással rohan tovább Ezra Bridger és Thrwan főadmirális megtalálása felé. A történet nem állhat meg, mert elvileg most jön a lényeg! Ahogyan fentebb már írtam, nehezen tudom elképzelni bármilyen évadzáró részről vagy befejezésről, hogy ezt a részt fogja tudni majd űberelni, de nem is baj. Ezek után már kíváncsian várom, hogy hová fog kikerekedni ez a történet, mert vannak ám új és izgalmas karakterek is!